2022 őszén már erősen érezni lehetett, hogy változások lesznek a pénztárgépek tekintetében. Ahogy haladunk előre a korral, úgy fejlődik a technika, jönnek az újítások, valami jól sikerül, valami nem, akár örülünk neki, akár nem. Nincs ez másképp a pénztárgépekkel sem. Nagy változás volt 2013-2024 között bevezetett online pénztárgépek megjelenése, ahol a NAV mindent lát. Gondoltuk. Valóban, szinte mindent lát a NAV, de mégsem mindent azért, vannak szükre foltok, kiskapuk, csalásra lehetőséget kínáló kiskapuk. De ne szaladjunk ennyire előre...
Miben lesz más az epénztárgép, mint a mai online-pénztárgép?
A NAV tájékoztatása alapján főként környezetvédelmi okai van annak, hogy cserélni kell a pénztárgépeket, ugyanis az új gépek a mai elvárásoknak megfelelően fognak működni, környezetbarátabbak lesznek. (most hagyok időt egy kis káromkodásra, csapkodásra... Vége? Na jó, most már folytatom...)
Mire gondol itt a NAV? Mi az, hogy környezetbarátabb?
Egyszerű! A pénztárgép nem fog papír alapú nyugtát kiállítani! Ma még el sem tudjuk képzelni, de elvileg 1 éven belül úgy fogunk a boltban vásárolni, hogy a mobiltelefonunkat, vagyis a mobiltelefonunkon megjelíttett QR kódot meg fogjuk mutatni a pénztárgépnek, ami a vásárlás végén nem papír alapú nyugtát fog adni, hanem a telefonunkra kapjuk meg a nyugtát. Ennek menete egyszerű, a telefonunkon lesz egy úgynevezett Vevői applikáció, amit elindítva megjelenik azonnal a QR kód. Ez a QR kód valójában egy titkosítási jelszó, amivel a pénzrágép "kódolni" fogja a nyugtát, hogy más illetéktelen ne tudja elolvasni.
Ugye milyen izgi?!
A pénztárgép miután a fizetés megtörtént, elküldi a nyugta tartalmát a NAV-hoz, illetve az ugynevezett "Nyugtatárba". A NAV-hoz kizárólag a NAV-ot érintő adatok kerülnek, tehát mit vettünk, mennyiért vettük, mivel fizettünk stb. A Nyugtatárba pedig felkerülnek úgyszintén azok az adatok, amiket előbb írtam, de bekerülhet ezen kívül más adat is. Pl garancialevél, kezelési leírás, vagy bármi. A telefonunk innen a Nyugtatárból fogja lekérni a nyugtát, és mivel a telefonunk adta meg a titkosítási jelszót a pénztárgépnek (aki letitkosította azt) visszaolvasni kizárólag a mi telefonunk fogja tudni. Tehát hiába kérném én le más nyugtáját a Nyugtatárból, nem tudnám megnyitni, mert nem ismerem a jelszót hozzá.
Ez elsőre bonyolultnak tűnik, de nem kell aggódni, nem nekünk kell minden nyugtánál jelszót kitalálnunk, fejben tartanunk, minden intéz a Vevői app.
Honnan lesz ilyen vevői app?
A Play áruházból, vagy az Apple store-ból. Minden pénztárgép engedélyeztetésekor a pénztárgép forgalmazójának, gyártójának készíteni kell majd egy ilyen szoftvert, és csak akkor kap engedélyt a pénztárgép (akkor árulhatja a forgalmazó), ha ilyen INGYENES szoftvert is rendelkezésre bocsátott a felhasználóknak. Nem, nem kell megijedni, nem kell minden pénztárgép tipushoz külön külön vevői applikációt letölteni. Kompatibilisek lesznek egymással, azt választjuk amelyiket akarjuk.
De szerintem kezd mindenki lenyugodni, a "környezetbarát" okból lecserélendő pénztárgépek miatt, illetve mielőtt elaldunánk, van egy másik érdekesség. Előbb említettem: Nyugtatár.
Mi az a Nyugtatár?
A Nyugatár egy nagy kapacitású számítógép, ami az ország összes nyugtáját tárolni fogja (tervek szerint 3 évig) és a vásárló rendelkezésére bocsájtja. Na de hol van ez a Nyugtatár? Ki üzemelteti? Nem, nem a NAV, hanem lesz rá egy külső cég, aki erre specializálódott. Lehet ez pl Posta, vagy mittudom én, egy gázszerelőből átképzett vállalkozó is, lényeg, hogy megfelelő adatbiztonság legyen, korrekt áron. Akkor most pár pillanatot várok, esetleg mindenkit buzdítok, hogy legyen Nyugtatár szolgáltató, biztos jó pénz van benne... :)
Joggal merül fel, hogy "mi lesz Öreganyámmal akinek nincs is mobiltelefonja, illetve a strandon nálam sincs ott a telefon, akkor hogy fogok vásárolni?". Egyszerű. Amennyiben nem mutatunk QR kódot a pénztárgépnek, úgy papír alapú nyugtát fog adni, pont úgy ahogy most. Annyi különbséggel, hogy a nyugta végére fog a pénztrágép nyutatni egy QR kódot is, amit ha akarunk később a telefonunkkal lecsippanthatunk, és ugyanugy a Nyugtatárból letölthetjük.
Kik lesznek az epénztárgép nyertesei?
- Pénztárgép gyártók (bizonyára 2-3%-os haszonkulcs fog hozni pár Forintot a pénztárba)
- NAV (Valóban online fogja látni az adatokat. Hogy miért valóban online? Egy másik cikkben kitérek arra, hogy hogyan működnek a mai (2013-2024 közötti) pénztárgépek
- Boltban vásárlók (Nem kell megőrizniük a nyugtát, reklamáció esetén ott lesz a felhőben)
- Maga a bolt is,
aki a pénztárgépet megvásárolja (jó jó, tudom az én anyámat is, de majd kifejtem nemsokára miért gondolom.)
Kik lesznek a vesztesei?
- Papírgyártók (a papírfogyás vissza fog esni 50-70-80%-kal)
- Pénztárgép szervizek (sokkal kevesebb szervizelésre lesz szükség, hiszen nem megy tönkre olyan gyorsan a nyomtató)
Miért is lesznek nyertesei a bolt aki megvásárolja, Tehát pl Ön?
- Kevesebbet kell költeni papírra. Ma egy átlagos üzlet napi 1 tekercs papírt elhasznál. Ez kb 200 Ft. Havonta 5000 Ft. Évente 60.000 Ft.
- Ritkábban kell javítani a pénztárgépet. Forgalmas helyeken akár 2 évente is ki kell cserélni a nyomtatót. 20-30-40 ezer Ft, pénztárgép tipusa válogatja.
- Nem lesz éves felülvizsgálat. Igen, jól olvassa, a NAV a szervizeknek, forgalmazóknak, gyártóknak adott tájékoztatóján közölte, hogy nem lesz. És ha a NAV azt mondja akkor azt megmondja. 30-40-50 ezer évente?
- Tulajdonos váltás esetén nem kell 50-80 ezer forintot fizetni, hanem akár Ön, mint tulajdonos is át tudja "személyesíteni" a pénztárgépét, sőt, idővel a használt pénztárgép piacon is meg fognak jelenni használt e-pénztárgépek, amiket Ön át tud írni a saját vállalkozása nevére, és ezzel jelentős összegeket, és időt (nem kell szervizt keresni) takarít meg.
- Megszünik a havi 1500 Ft + ÁFA, azaz bruttó 1905 Ft-os kommunikációs díj. (szoftver alapú pénztárgépek esetén)
Persze nem tudjuk, hogy mennyibe fognak kerülni az új pénztárgépek, biztos nem lesznek 30-40 ezer forintért kaphatóak, de meglátásom szerint nem is lesznek többszázezer forintba kerülük.
Sőt! Bizonyos esetekben nem is lesz szükség pénztárgépre (azaz úgynevezett "Harver alapú pénztárgépre"
hanem elég lesz hozzá egy speciális szofver. Jó, azért nem kell annyira örülni, ugyanis nem mindenki használhatja majd (bár nem értem miért) illetve a szoftvert is engedélyeztetni kell, ami sok pénz, és aki engedélyezteti az nem azért csinálja, hogy a "pénztárgép szoftvert használónak" örömöt okozzon, hanem piszkos gazdasági érdek miatt. De akkor is jobban hangzik egy havi 2-3-5-10 eezr forintos rendszer, mint megvenni egy hardveres pénztárgépet. Ráadásul a szoftver még ritkábban fog tönkremenni.
Kik használhatnak Szoftveres pénztárgépet?
A 2009. október 15. napján hatályos
TEÁOR ’08
1. 4321 Villanyszerelés,
2. 4322 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló-szerelés,
3. 4329 Egyéb épületgépészeti szerelés,
4. 4331 Vakolás,
5. 4332 Épületasztalos-szerkezet szerelése,
6. 4333 Padló-, falburkolás,
7. 4334 Festés, üvegezés,
8. 4339 Egyéb befejező építés m.n.s.,
9. 4391 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés,
10. 4399 Egyéb speciális szaképítés m.n.s.,
11. 4781 Élelmiszer, ital, dohányáru piaci kiskereskedelme,
12. 4782 Textil, ruházat, lábbeli piaci kiskereskedelme,
13. 4789 Egyéb áruk piaci kiskereskedelme,
14. 4799 Egyéb nem bolti, piaci kiskereskedelem,
15. 5222 Vízi szállítást kiegészítő szolgáltatás,
16. 5223 Légi szállítást kiegészítő szolgáltatás,
17. 7420 Fényképészet,
18. 7500 Állat-egészségügyi ellátás,
19. 8121 Általános épülettakarítás,
20. 8122 Egyéb épület-, ipari takarítás,
21. 8129 Egyéb takarítás,
22. 8219 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás,
23. 9602 Fodrászat, szépségápolás,
24. 9609 M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás,
25. 6831 Ingatlanügynöki tevékenység,
26. 6832 Ingatlankezelés,
27. 8551 Sport, szabadidős képzés,
28. 8552 Kulturális képzés,
29. 8553 Járművezető-oktatás,
30. 8559 M.n.s. egyéb oktatás,
31. 8560 Oktatást kiegészítő tevékenység,
32. 8610 Fekvőbeteg-ellátás,
33. 8621 Általános járóbeteg-ellátás,
34. 8622 Szakorvosi járóbeteg-ellátás,
35. 8623 Fogorvosi járóbeteg-ellátás,
36. 8690 Egyéb humán-egészségügyi ellátás,
37. 8710 Bentlakásos, nem kórházi ápolás,
38. 8720 Mentális, szenvedélybeteg bentlakásos ellátása,
39. 8730 Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása,
40. 8790 Egyéb bentlakásos ellátás,
41. 8810 Idősek, fogyatékosok szociális ellátása bentlakás nélkül,
42. 8891 Gyermekek napközbeni ellátása,
43. 8899 M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül, tevékenységet folytató valamennyi adóalany, üzlet, mozgóbolt.
Röviden azok, akik ma nem kötelzettek online pénztárgépet használni, de mégis sokan használnak közülük.
Kiknek kell Hardver alapú pénztárgépet használni?
Annak az adózónak, akinek ma online pénztárgépet kell használni. Nagy általánosságban elmondható, hogy akik értékesítenek terméket (és nem csak szolgáltatók) azoknak kötelező ma az online pénztárgép, rövidesen pedig az epénztárgép.
- Miért nem használhatok én is szoftver alapú pénztárgépet?
A kérdés jó, és szerintem még nincs eldöntve véglegesen. Biztatok mindenkit, hogy keresse a NAV-ot, esetleg a kamarát, és lobbizzanak az ügyben, hogy ha már van, akkor használni lehessen a szoftver alapú pénztárgépet. Biztos lesz másik irányú lobbi is, ahol a hardveres pénztárgépek iránt fognak lobbizni bizonyos körök, szóval Hajrá!!!
- Akkor innentől minden vásárlásról tudni fogja a NAV, hogy ki vásárolt, és honnan volt rá pénze?
Nem. A Vevői app anonim teljesen. Max a Nyugtatár szolgáltató "tudhatja" hogy ungyanaz a vásárló vásárolt egy kólát tegnap, most meg egy kenyeret. De hogy ki azt nem tudja senki.
- Köteles vagyok telefonnal, vevői applikációval vásárolni?
Nem. Csak egy lehetőség, védjük meg a fákat, használjunk kevesebb papírt, spóroljunk az eladónak, és ráadásul évekig visszanézhetjük, hogy mikor mit vásároltunk.
- Mi van ha elhagyom a telefonom, hogy tudom a nyugtáimat újra előszedni?
Sehogy! Mint előbb írtam, a vevis app teljesen anonim, nem kell regisztrálni, és a nyugták a nyugtatárban illetve a telefonon vannak csak tárolva. Ha elhagyjuk a telefonunk, akkor az a nyugták elvesztését is eredményezi. Ha viszont telefont cserélünk akkor lesz lehetőségünk a telefonból lementeni, átmenteni az új telefonra a nyugtákat, vagy akár egy másik vevői app-ba is. ez a vevői applikáció műszaki követelménye lesz.
- Kérhetek papír alapú nyugtát, ha van vevői appom? Tehát kérhetem egyszerre mindkét nyugtát?
Igen, van lehetőség kérni. Fontos azonban tudni, hogy hivatalosan a papír alapú nyugta csak MÁSOLAT, tehát minden esetben a digitális nyugta az eredeti. De lényegében minden nyugtáról készíthető bármenyni másolat.
- Ha nincs internetkapcsolat akkor nem fog működni a vevői app?
de, működni fog. A vevői app internet nélkül is képes működni, azaz QR kódot generálni, és az e-pénztárgépnek átadni. A nyugta nyugtatárból történő letöltéséhez szükséges azonban internet kapcsolat. De ez nem fontos, hogy ott a boltban történjen, a telefon letöltheti napokkal, hetekkel később is a nyugtatárból az adott nyugtát.
Hogy pontosan mikor azt egyenlőre nem tudni, de az biztos, hogy 1 éven belül meg fognak jelenni az e-pénztrágépek, és onnantól már csak egy bizonyos ideig használhatja majd a mai online pénztárgépét, és kötelező lesz cserélni. Mit tanácsolok ma a pénztárgép használóknak? Hogy vigyázzanak a jelenlegi pénztárgépükre, ha baja van érdemes javítani, és nem vásárolni egy újat, mert a ma megvett pénztárgép rövidesen akkor is le lesz cserélve ha nincs baja. Akik ma nyitnak boltot azoknak mit javaslok? Ne vegyen új pénztrágépet! Ne! Vegyen egy jó minőségű használt pénztárgépet, azt is pont ugyanúgy ki kell majd dobni idővel, és mennyiben jobb 60.000 Ft-os pénztárgépet kukába dobni (környezetvédelem) mint egy 180.000 - 250.000 Ft-os készüléket.
Kérdés esetén szívesen állok rendelkezésre:
Farkas András
+36-30-984-64-05
https://penztargepnagyker.hu
Mi az az e-pénztárgép, és miért számít forradalminak?
Az e-pénztárgép (röviden eptg) az online pénztárgépek következő generációja, amely környezetbarát megoldásokat kínál a kereskedelmi szektor számára. 2022 őszén jelentek meg az első hírek arról, hogy a jelenlegi online pénztárgépeket új, modern technológiával váltják fel. Az e-pénztárgép célja nemcsak a fenntarthatóság támogatása, hanem a hatékonyabb adatkezelés és a vásárlói élmény javítása is.
Az e-pénztárgépek legnagyobb újítása, hogy nem állítanak ki papíralapú nyugtát. A vásárlók mobiltelefonjukon keresztül QR-kódot mutatnak fel a pénztárnál, amely lehetővé teszi, hogy a nyugtát digitális formában kapják meg. A rendszer működése:
QR-kód és vásárlói applikáció
A vásárlók egy mobilalkalmazás segítségével generálnak QR-kódot, amely azonosítja őket a tranzakció során. A pénztárgép ezt a kódot használja a nyugta titkosítására, amelyet a telefonon lehet megtekinteni.
Nyugtatár és adatbiztonság
Az elkészült nyugták a Nyugtatárba kerülnek feltöltésre, egy központi adattároló rendszerbe, amely garantálja a nyugták 3 évig tartó megőrzését. Ez a rendszer lehetővé teszi, hogy a vásárlók bármikor hozzáférjenek a nyugtáikhoz, akár reklamáció esetén is.
Papíralapú nyugták kiváltása
Akik nem rendelkeznek okostelefonnal, továbbra is papíralapú nyugtát kaphatnak, de ezek is tartalmaznak egy QR-kódot, amelyet később a Nyugtatárban lehet megtekinteni.
Az új rendszer nemcsak a vásárlók számára kedvező, hanem a kereskedők számára is jelentős előnyöket kínál:
Költségcsökkentés
Kevesebb adminisztráció
Egyszerű tulajdonosváltás
Nincs havi kommunikációs díj
Az e-pénztárgép bevezetése szorosan kapcsolódik a fenntarthatósági törekvésekhez:
Papírfelhasználás csökkentése
A papírgyártás környezeti terhelése jelentős, így az e-pénztárgépek bevezetésével évente több tonna papír spórolható meg.
Digitális működés
Az adatok digitális kezelése nemcsak környezetbarátabb, hanem hatékonyabb is, hiszen a NAV valós időben fér hozzá az adatokhoz, minimalizálva az adminisztrációs hibákat.
Nyertesek:
Vesztesek:
Miért nem használhat mindenki szoftver alapú pénztárgépet?
A NAV jelenlegi szabályai szerint csak bizonyos tevékenységi körökben engedélyezett a szoftveres megoldás. Azoknak, akik termékeket értékesítenek, továbbra is hardveres e-pénztárgépet kell használniuk.
Tényleg tudni fogja a NAV, hogy mit vásároltunk?
Nem. A vásárlói applikáció anonim működik, és az adatokat csak a vásárló telefonja tudja dekódolni.
Az e-pénztárgépek bevezetése tehát nemcsak a kereskedelmi szektorban, hanem a fenntarthatóságban is jelentős előrelépést hozhat. Ahogy közeledik a bevezetés időpontja, érdemes felkészülni az új rendszerre, hogy a vállalkozások minél zökkenőmentesebben állhassanak át az új technológiára.
Milyen adatokat lát a NAV az online pénztárgépekről (2013–2024)?
A mai modern online pénztárgépek működése jóval összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. A NAV nem csupán azokat az adatokat látja, amelyeket a pénztárgép nyugtázáskor kinyomtat, hanem sokkal többet is. Valójában a pénztárgép akkor is kommunikál a NAV szervereivel, amikor éppen nincs használatban, de ez a kommunikáció eltér a hagyományos értelemben vett „online” működéstől.
A pénztárgépek adatküldése nem valós idejű, hanem jellemzően 24–36 óránként történik meg. A folyamat automatizált, és az eszköz a következő lépéseket hajtja végre:
Bár az online pénztárgép elnevezés sugallja, hogy minden adat azonnal továbbításra kerül, a valóságban az eszközök belső Adóügyi Ellenőrző Egysége (AEE) minden tranzakciót rögzít, és ezeket időszakosan továbbítja. Az AEE XML formátumban tárolja az adatokat, amelyek nemcsak a nyugták tartalmát, hanem további részletes információkat is tartalmaznak, például:
A pénztárgépek vészhelyzetekre is fel vannak készítve. Például, ha áramszünet következik be, a belső akkumulátor biztosítja az adatok megőrzését és a NAV felé történő „SOS” jelzés elküldését. Ebben az esetben a NAV prioritást adhat az adott pénztárgép adatainak feldolgozására, hogy megelőzze az esetleges visszaéléseket.
Az XML formátumban tárolt adatok sokkal részletesebbek, mint a vásárlóknak kiadott nyugta. Az alábbi példák illusztrálják a különbségeket:
Nem látható információk a nyugtán:
A NAV adatfeldolgozási stratégiája:
A NAV nem minden alkalommal dolgozza fel azonnal az érkező adatokat. Prioritásként kezelheti azokat a pénztárgépeket, amelyeknél hosszabb ideje nem történt adatküldés vagy rendellenességet észlel.
Az online pénztárgépek működése és a NAV által látott adatok sokkal összetettebbek, mint amit a nyugták alapján gondolhatunk. Az adatkommunikáció részletei, a naplófájlok tartalma és a vészhelyzetek kezelésére szolgáló protokollok mind azt a célt szolgálják, hogy a rendszer hatékonyan működjön, és minimalizálja a visszaélési lehetőségeket.
Ezért is kiemelten fontos, hogy minden vállalkozás pontosan betartsa az előírásokat, hiszen a NAV sokkal több adatot lát, mint amit elsőre hinnénk.
Hol kapható az epénztárgép?
Jelenleg (2024. május 10.) az epénztárgépek még nem elérhetők a piacon, hiszen sem a vonatkozó rendeletek, sem a műszaki feltételek nincsenek teljesen kidolgozva. Bár a koncepció körvonalai és az irány már látszanak, az epénztárgépek bevezetésének pontos időpontja továbbra sem ismert.
Az epénztárgépek valószínűleg hamarosan széles körben elérhetők lesznek, főként ott, ahol ma is lehet hagyományos pénztárgépeket vásárolni. A szakma szereplői és a forgalmazók várhatóan gyorsan igazodnak az új szabályozáshoz, így rövid időn belül megjelenhetnek az epénztárgépek az ismert kereskedési pontokon.
A pénztárgépes szektorban – mint sok más területen – előfordul, hogy egyesek már most biztosra állítják, hogy ismerik az epénztárgépek pontos specifikációit és működését. Ezek az információk azonban megbízhatatlanok, hiszen jelenleg semmilyen hivatalos műszaki előírás vagy pontos szabályozás nem áll rendelkezésre.
Amíg nem tisztázódnak a részletek, érdemes türelemmel várni, és figyelemmel kísérni a hivatalos információkat. Ha eljön az idő, hogy epénztárgépet vásároljon, válasszon megbízható, szakértő forgalmazót, aki pontosan ismeri és betartja a vonatkozó előírásokat.
Tipp: Kerülje elhamarkodott vásárlást vagy előrendelést, különösen, ha a forgalmazó nem tudja hitelesen igazolni, hogy a készülékei megfelelnek a jövőbeni szabályozásoknak. Várja meg a hivatalos bejelentéseket, és támaszkodjon megbízható forrásokra!
Átalakítható-e a mai online pénztárgép e-pénztárgéppé?
Ez a kérdés jelenleg nehezen megválaszolható, mivel az epénztárgépekhez kapcsolódó pontos műszaki előírások és szabályzatok még nem ismertek. Egyetlen szabálymódosítás is elegendő lehet ahhoz, hogy az átalakítás lehetősége teljesen megszűnjön.
Bár konkrét típuslistával még nem tudunk szolgálni, az biztos, hogy csak olyan pénztárgépek jöhetnek szóba, amelyek hardveresen megfelelnek az új követelményeknek. Ezek közül a legfontosabb egy beépített 4G modem, amely sajnos jelenleg csak kevés pénztárgépben található meg. Ez azt jelenti, hogy a legtöbb mai online pénztárgép átalakítása valószínűleg nem lesz lehetséges.
Továbbá az epénztárgépekhez szükség lehet:
Az átalakítás valószínűleg jelentős költségekkel járna. A hardveres módosítások mellett a szoftverek fejlesztése és telepítése is komoly feladat. Ha csak kevés pénztárgépet lehet átalakítani, a fejlesztési költségek egy gépre vetítve még magasabbak lesznek. Ezért nagy a valószínűsége, hogy gazdaságtalan lesz az átalakítás, és inkább új epénztárgépek beszerzésére lesz szükség.
A 2012-es online pénztárgépek bevezetésekor is elhangzottak olyan ígéretek, hogy bizonyos típusok átalakíthatók lesznek. Az eredmény? Egyetlen átalakított pénztárgép sem született. Ez alapján valószínű, hogy most is hasonló helyzet alakulhat ki, és az átalakítás helyett új készülékeket kell vásárolni.
Ha egy forgalmazó azt állítja, hogy az általa kínált pénztárgép átalakítható lesz epénztárgéppé, érdemes ezt szerződésben rögzíteni. A szerződés tartalmazza, hogy amennyiben a gép mégsem alakítható át ésszerű költségek mellett, az eladó köteles azt visszavásárolni.
Ne hagyja magát megtéveszteni! Az epénztárgépek bevezetése kapcsán mindig lehetnek olyan szereplők, akik ígéretekkel próbálják eladni a készleteiket. Tájékozódjon alaposan, és csak megbízható forgalmazóktól vásároljon!